A diszkódrog károsítja a DNS-t
A fiatalok kedvelt stimulálószere, az Ecstasy, valamint a kokain kémiai változásokat idézhet elő az örökítőanyagban, a DNS-ben. A mutagén hatás következtében ezek a szerek daganatokat és más betegségeket okozhatnak. Az Olasz Nemzeti Kutatóintézet (CNR) munkatársa, dr. Giorgio Bronzetti állatkísérleteire hivatkozva jelentette ezt több nagy hírügynökségnek, (ABC, Reuters) 2003. december 5-én. Eredményeiről ugyanis a CNR jelentést adott közre. A kutató szerint eredményeikre már csak azért is érdemes felhívni a figyelmet, mert az ENSZ nemrégen elkészült tanulmánya szerint ma már az Ecstasy és más amfetamin-származékok tekinthetők a legnépszerűbb drogoknak. Fogyasztásuk 1995 és 2000 között hetven százalékkal emelkedett. Bronzettiék három éven át végzett kísérleteik során közvetlen kapcsolatot találtak az ecstasy-, illetve a kokainhasználat és a DNS mutációk gyakorisága között. Következtetéseik szerint, minél hosszabb ideig alkalmazza valaki ezeket a drogokat, örökítőanyagát annál több károsodás éri.
Az Ecstasy hatásairól egyébként évek óta folyik a vita: egyes kutatások szerint amellett, hogy tagadhatatlanul kiváltja a lelki függőséget, rendszeres használata károsítja a memóriát, a tanulási folyamatokat. Sokan azonban még ma is kiállnak az ecstasy ártalmatlansága mellett.
G. J.
Memóriagyilkos marihuána
A marihuána terhesség alatti fogyasztása a születendő patkányokban életre szóló idegrendszeri zavarokat okoz. Olasz kutatók azt találták, hogy a fiatal patkányok túlmozgásosak, hiperaktívak, az idősebbeknek tanulási nehézségeik és memória problémáik vannak. A viselkedési tesztek tapasztalatain kívül konkrét biokémiai változásokat is megfigyeltek a patkányok agyában, például a memóriáért felelős területen egy idegingerület-átvivő anyag mennyiségének csökkenését. Az emberi orvosi gyakorlat tapasztalatai összhangban vannak ezekkel az eredményekkel - hangzottak el kommentárok az USA-ban.
(Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA)
G.J.